3 ledes hiba javítása - kérdések és válaszok
Megtekintések száma:
32794
2010-04-23 14:09:48
|
|
Ahogyan a PlayStation 3 tulajdonosok által leginkább félt veszélyt (a sárga ledes hibát) bemutattuk, úgy az Xbox 360-as gépeket leggyakrabban megtámadó három ledes problémával, a Red Ring of Death (RROD)-el kapcsolatban is elérkezett az ideje, hogy a szervizünkben levő információkat most összefoglaljuk, olvasható formában elérhetővé téve azoknak is, akik még csak gyanakodnak, hogy ez a hiba megjelenhet vagy épp megjelent készülékükben.
A 3 ledes hiba (RROD) eredete, okai, és következménye
Az Xbox 360 megjelenésekor egy igencsak erősnek számító szerkezet volt, amelyben a komoly grafikai teljesítmény létrehozásának következményeképpen rengeteg hő termelődött. Minden ilyen típusú elektronikus rendszer létfontosságú része a hő megfelelő módon való elvezetése: bármilyen jellegű túlmelegedés az alkatrészek és nyomtatott áramkörök deformálódását, majd végül az eszköz működésképtelenségét jelentheti. Az első Xbox 360 modellek egy tervezési és gyártási hiba miatt folyamatosan ki voltak, ki vannak téve ennek a bizonyos túlmelegedésnek. Az alaplap hőelvezetése (amely nem megfelelő gyári méretezésekor a túlmelegedésnél fellépő hőtágulás miatt deformációkat okozhat) és a GPU (videóprocesszor) forrasztástechnológiája és hőelvezetése az, amely a legnagyobb problémát okozza a rendszerben. A folyamatos felmelegedés-lehűlés egy olyan típusú problémát okoz, amely egészen addig nem tűnik fel a konzolok tulajdonosának, amíg éritkezési hibás nem lesz a masina, a leszakadt, eltört forrasztási pontok miatt pedig bekövetkezik a 3 ledes hiba, azaz az előlapi led gyűrűből 3 rész pirosan villog. Ilyenkor a gépünk nem ad képet, használhatatlanná válik.
![]() |
![]() |
| A Grafikus processzor (GPU) | Az újragolyózott grafikai processzor |
Az okok tehát a nem megfelelő minűségű anyagokban, az Xbox 360 rossz felépítésében, a kevés belső légtér miatti túlmelegedésben keresendők - félni azonban nem feltétlenül kell akkor sem, ha a Microsoft által kínált garancia már lejárt volna. Ez a meghibásodás ugyanis javítható - nem mindegy azonban, hogy az interneten olvasott apró, a hibát látszólag, esetleg néhány nap, hét erejéig megoldó javításokat, vagy profi módszereket alkalmazunk.
A 3 ledes hiba tehát az óngömbös forrasztási módszer (másnéven BGA, amelynek lényege, hogy az elektromos kötést a nyomtatott áramkörök között forrasztóón golyók hozzák létre) egyik gyenge pontja, a rendszeres és hosszútávú túlmelegedés-lehűlés szakaszok következtében egy vagy több ilyen golyócska leválik, ezzel pedig megszakad a kapcsolat, az összeköttetés az alkatrészek között: ekkor következik be maga a RROD-nak nevezett meghibásodás.
A javítása úgy történik, hogy a szétszedett Xbox 360-as konzol azon szekcióját (CPU/GPU környéke) elérhetővé tesszük, ahol a levált forrasztóóngolyók találhatóak, és azokat újraforrasztva a reflow (újrafolyasztás) folyamat után ismét létrejön az elektromos kötés. Így az Xbox 360 konzolunk az esetek döntő többségében ismét működőképessé válik. Természetesen akadnak olyan esetek, amikor ezek a golyók cserére szorulnak (a rossz szellőzés, szélsőséges viszonyok közötti használat miatt a forrasztóanyag elöregedik, vagy éppen összefolynak az óngolyók az alkatrész alatt - a hiba ekkor is RROD, de nem elég az újraforrasztás). Előfordulhat hogy az alkatrész fizikailag nem bírja a használatának megpróbáltatásait: eltörik, megreped, kiszakadnak a forrasztási pontok az áramkört hordozó lapkáról, amely az alkatrész tönkremenetelét eredményezi. Kieemelt fontosságú, hogy a megfelelő eszközzel és szakértelemmel dolgozzunk, hiszen egy nagyon precíz, komoly hőhatással járó folyamatról beszélünk, amely folyamatot hibák nélkül kell végrehajtani, hogy a javítás sikeres legyen.
Fontos megemlíteni, hogy ez az igazi és ez az egyetlen valódi módja annak, hogy a Red Ring of Death (RROD, más néven 3 ledes hiba) hibajelenségeket produkáló Xbox 360 konzolokat valóban megjavítsuk úgy, hogy hosszú távon működőképes, "újként visszatérő" modellek kerüljenek vissza azok tulajdonosához. Sokan ajánlják különböző forrásokra hivatkozva a házi megoldásokat (amelyek közöt megtalálható a fizikai behatásoktól kezdve egészen a problémát csak látszólag megoldani kívánó törölközőbe csavarás módszere, amelynél a hőnek esélye sincs távozni az Xbox 360 belső rendszeréből, így egy hatalmas rulettjátékká alakítva a "javítást" - ahol nem tudni, hogy melyik alkatrész megy előbb tönkre, vagy hogy esetleg néhány napra ismét használhatóvá válik-e a konzolunk) - ezek azonban semmi esetre sem vezetnek valódi eredményhez. A javítás elve tehát az, hogy megvizsgáljuk a konzolt, miután pedig kiderült, hogy a reflow módszerre van-e szükség , vagy a forrasztóón-golyók cseréjére, elkezdődhet az a precíz, kiszámított folyamat, amelynek végén az Xbox 360 ismét működőképes lesz.
A Konzolok Szervize az elmúlt években a 3 ledes hibát produkáló Xbox 360 konzolok százait javította, és a javítás folyamata az esetek elsöprő többségében sikeres volt, ha a felhasználó előtte nem próbálkozott a fentebb említett maszek, házi javítások valamelyikével - ezeknél ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy olyan sérülés éri az alkatrészt, amelyet nem lehet utólag kijavítani. Az infraállomásunk és tapasztalt technikusaink miatt nyugodt szívvel állítjuk, hogy a problémát jól ismerjük, a javításhoz pedig minden eszköz a rendelkezésünkre áll. Ha tehát az Ön Xbox 360-a is a rettegett hibát produkálná, akkor keressen fel minket, mi pedig a bevizsgálás után meg tudjuk állapítani, hogy pontosan milyen javításra is lesz szüksége a gépnek, majd a megbeszélést követően el is kezdjük a javítást, így rövid határidőn belül ismét élvezheti a játék örömét otthonában.
Erre a kérdésre sajnos tökéletes válasz nincsen. Nagyon sokat számít ugyanis, hogy milyen a széria, milyen maga a modell - mivel a megjelenése óta több-kevesebb sikerrel fejlesztettek a hőprobléma csökkentésén -, és milyen környezet az, amiben használják. Ha már induláskor gyártási hibával állnak szemben, akkor a garanciális csere egyértelműen járható út - de ez néhány nap, néhány hét alatt kiderülhet, és minden elektronikai eszköznél fennálló veszély. Ahogyan azt fentebb is írtuk, a használat módja és a használat maga az, amely egy összegyűlő, akár évekig lappangó sérüléseket okozhat vagy feltárhat az alkatrészeken. Nagyon fontos, hogy működés közben az Xbox 360 konzolunkat ne forgassuk, ütögessük, rázzuk, a lemez használatakor semmiképp se döntsük meg. Erősen ajánlott úgy elhelyezni a gépet, hogy a szellőzőnyílások NE kerüljenek eltakarásra. Arra ugyanis mindenképpen szükség van, hogy ez a korai modellek esetében igen gyengén szellőző rendszer legalább azt a hőt le tudja adni, amivel a tervezők számoltak. A hirtelen felmelegedés-lehűlés szekciók gyakorisága meg tudja növelni a kockázatot, így szokták tanácsolni, hogy a "bekapcsolom, játszok vele öt percet, majd azonnal kikapcsolom" szekciókat a lehető legritkábban tegyék meg - a gép egy folyamatos hőmérsékleten tartva nincs akkora veszélyben, mint az ilyen ingadozások gyakori fellépésekor. Ezzel együtt tehát fontos arra is figyelni, hogy télen hideg, nyirkos helyen működtetés, nyáron a legmelegebb időben való napfényen tartás kerülendő - pláne, ha szeretnénk ekkor aktívan használni gépünket.
Szerencsére a Microsoft folyamatosan frissítette az Xbox 360 hardverét, az újabb és újabb (jelenleg Jasper kódnevű) alaplapokon a 3 led veszélye bár fennáll, de egyre ritkább és ritkább.
A legfontosabb szolgáltatásról pedig talán még nem is esett szó: ez a szervizfutár szolgálat. A szolgáltatás lényege az, hogy a meghibásodott gépeket bárki egy interneten kitöltött űrlap segítségével bejegyeztetheti rendszerünkben, a hibás gépért pedig futár megy házhoz, aki eljutattja szervizünkhöz az egységet. A futárszolgálat előnye, hogy egyetlen űrlap kitöltése után minden, a géppel kapcsolatos teendőt Mi végzünk el, a javítás költségein felül pedig csupán egy egyszer 1500 forintos elviteli díj és a gép méretétől függően egy 1000-2400forintos visszaszállítási díjat kell hozzáadni a javítás költségeihez. Érdemes megfontolni a szervízfutár szolgáltatás használatát akkor is, ha az elromlott gépet eddig magunk szállítottuk, hiszen nem csak az esetleges benzinköltséget lehet megtakarítani, de időben is lakóhelytől függően több órányi utazást és a csomag méretétől függően akár komolyabb kényelmetlenségeketet is kikerülhetünk ezzel. A gép nem veszik, nem veszhet el - a futártól kezdve minden szakasz nyomon követheti, a gép átvételét jelezzük, majd onnantól kezdve egyedi azonosítóval van megkülönböztetve minden egyes csomag, amelyet ezzel a módszerrel veszünk át Önöktől.
A szervíz és futárszolgálat használatához egy bővebb utmútató is készült, mely a fenti linkre kattintva érhető el - természetesen lehetőség van a gép beérkezésekor további egyeztetésre és/vagy árajánlat kérésére is, mielőtt a tényleges javítás megkezdődik.
A 3 ledes hiba (RROD) javítása, kiküszöbölése, megelőzése

| Infravörös forrasztóállomás számítógépes szoftverrel | Levett grafikai processzor. Az alaplap használata közben a túlmelegedéstől és a hűtőborda nyomásától meghajlik, az óngömbök elcsúsznak és összeérnek a sarkokon így rövidzárlat alakul ki. |
![]() |
A Konzolok Szervize saját infra forrasztóállomásával dolgozik az ilyen esetek megoldásához - az infravörös fény ott és csak ott alakul át hővé, ahol arra szükség van, és nem pedig a levegő felhevítésével dolgozik (amelynél ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy más alkatrészeket is káros behatás érjen valamint a hatásfoka is rosszabb). Az infraállomás nagy előnye, hogy programozható, automatizált egység, amelyet kezelő szoftver vezérel - így a forrasztási folyamat a legapróbb részletekig megtervezhető, irányítható, és nem várt problémák megjelenése nélkül lefolytatható. |
Fontos megemlíteni, hogy ez az igazi és ez az egyetlen valódi módja annak, hogy a Red Ring of Death (RROD, más néven 3 ledes hiba) hibajelenségeket produkáló Xbox 360 konzolokat valóban megjavítsuk úgy, hogy hosszú távon működőképes, "újként visszatérő" modellek kerüljenek vissza azok tulajdonosához. Sokan ajánlják különböző forrásokra hivatkozva a házi megoldásokat (amelyek közöt megtalálható a fizikai behatásoktól kezdve egészen a problémát csak látszólag megoldani kívánó törölközőbe csavarás módszere, amelynél a hőnek esélye sincs távozni az Xbox 360 belső rendszeréből, így egy hatalmas rulettjátékká alakítva a "javítást" - ahol nem tudni, hogy melyik alkatrész megy előbb tönkre, vagy hogy esetleg néhány napra ismét használhatóvá válik-e a konzolunk) - ezek azonban semmi esetre sem vezetnek valódi eredményhez. A javítás elve tehát az, hogy megvizsgáljuk a konzolt, miután pedig kiderült, hogy a reflow módszerre van-e szükség , vagy a forrasztóón-golyók cseréjére, elkezdődhet az a precíz, kiszámított folyamat, amelynek végén az Xbox 360 ismét működőképes lesz.
![]() |
![]() |
| Megtisztított panel, előkészítve a grafikai processzor visszahelyezéséhez | Megtisztított grafikai processzor, előkészítve az újragolyózáshoz. |
A Konzolok Szervize az elmúlt években a 3 ledes hibát produkáló Xbox 360 konzolok százait javította, és a javítás folyamata az esetek elsöprő többségében sikeres volt, ha a felhasználó előtte nem próbálkozott a fentebb említett maszek, házi javítások valamelyikével - ezeknél ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy olyan sérülés éri az alkatrészt, amelyet nem lehet utólag kijavítani. Az infraállomásunk és tapasztalt technikusaink miatt nyugodt szívvel állítjuk, hogy a problémát jól ismerjük, a javításhoz pedig minden eszköz a rendelkezésünkre áll. Ha tehát az Ön Xbox 360-a is a rettegett hibát produkálná, akkor keressen fel minket, mi pedig a bevizsgálás után meg tudjuk állapítani, hogy pontosan milyen javításra is lesz szüksége a gépnek, majd a megbeszélést követően el is kezdjük a javítást, így rövid határidőn belül ismét élvezheti a játék örömét otthonában.
Persze felmerül a kérdés: hogyan előzhetném meg a problémát?
Erre a kérdésre sajnos tökéletes válasz nincsen. Nagyon sokat számít ugyanis, hogy milyen a széria, milyen maga a modell - mivel a megjelenése óta több-kevesebb sikerrel fejlesztettek a hőprobléma csökkentésén -, és milyen környezet az, amiben használják. Ha már induláskor gyártási hibával állnak szemben, akkor a garanciális csere egyértelműen járható út - de ez néhány nap, néhány hét alatt kiderülhet, és minden elektronikai eszköznél fennálló veszély. Ahogyan azt fentebb is írtuk, a használat módja és a használat maga az, amely egy összegyűlő, akár évekig lappangó sérüléseket okozhat vagy feltárhat az alkatrészeken. Nagyon fontos, hogy működés közben az Xbox 360 konzolunkat ne forgassuk, ütögessük, rázzuk, a lemez használatakor semmiképp se döntsük meg. Erősen ajánlott úgy elhelyezni a gépet, hogy a szellőzőnyílások NE kerüljenek eltakarásra. Arra ugyanis mindenképpen szükség van, hogy ez a korai modellek esetében igen gyengén szellőző rendszer legalább azt a hőt le tudja adni, amivel a tervezők számoltak. A hirtelen felmelegedés-lehűlés szekciók gyakorisága meg tudja növelni a kockázatot, így szokták tanácsolni, hogy a "bekapcsolom, játszok vele öt percet, majd azonnal kikapcsolom" szekciókat a lehető legritkábban tegyék meg - a gép egy folyamatos hőmérsékleten tartva nincs akkora veszélyben, mint az ilyen ingadozások gyakori fellépésekor. Ezzel együtt tehát fontos arra is figyelni, hogy télen hideg, nyirkos helyen működtetés, nyáron a legmelegebb időben való napfényen tartás kerülendő - pláne, ha szeretnénk ekkor aktívan használni gépünket.
Szerencsére a Microsoft folyamatosan frissítette az Xbox 360 hardverét, az újabb és újabb (jelenleg Jasper kódnevű) alaplapokon a 3 led veszélye bár fennáll, de egyre ritkább és ritkább.
A kényelmes út - szervíz és futárszolgálat a Vásárlók érdekében:
A legfontosabb szolgáltatásról pedig talán még nem is esett szó: ez a szervizfutár szolgálat. A szolgáltatás lényege az, hogy a meghibásodott gépeket bárki egy interneten kitöltött űrlap segítségével bejegyeztetheti rendszerünkben, a hibás gépért pedig futár megy házhoz, aki eljutattja szervizünkhöz az egységet. A futárszolgálat előnye, hogy egyetlen űrlap kitöltése után minden, a géppel kapcsolatos teendőt Mi végzünk el, a javítás költségein felül pedig csupán egy egyszer 1500 forintos elviteli díj és a gép méretétől függően egy 1000-2400forintos visszaszállítási díjat kell hozzáadni a javítás költségeihez. Érdemes megfontolni a szervízfutár szolgáltatás használatát akkor is, ha az elromlott gépet eddig magunk szállítottuk, hiszen nem csak az esetleges benzinköltséget lehet megtakarítani, de időben is lakóhelytől függően több órányi utazást és a csomag méretétől függően akár komolyabb kényelmetlenségeketet is kikerülhetünk ezzel. A gép nem veszik, nem veszhet el - a futártól kezdve minden szakasz nyomon követheti, a gép átvételét jelezzük, majd onnantól kezdve egyedi azonosítóval van megkülönböztetve minden egyes csomag, amelyet ezzel a módszerrel veszünk át Önöktől.
A szervíz és futárszolgálat használatához egy bővebb utmútató is készült, mely a fenti linkre kattintva érhető el - természetesen lehetőség van a gép beérkezésekor további egyeztetésre és/vagy árajánlat kérésére is, mielőtt a tényleges javítás megkezdődik.
|
A visszahűtés-módosításról
Fontos még beszélni egy olyan módszerről, amellyel kiküszöbölhetőek a gyors felmelegedés-gyors lehűlés következményei. A következmény ugye a deformálódás, szakadás, vagyis hosszabb távon a 3 ledes hiba: általánosan ajánlott módszer a túlságosan nagy lehűlés elkerülésére, hogy a játék befejeztével nem kapcsoljuk ki egyből az Xbox 360 konzolunkat, hanem épp ellenkezőleg: hagyjuk, hogy egy alacsonyabb működési hőmérsékletre jusson el a dashboardban (játék -> guide gomb, majd y gomb a dashboardba való kijutáshoz), ami nagyjából 5-15 perc készenléti állapotot jelent. Vannak azonban olyan időszakok, amikor szeretnénk már otthagyni a gépet (alvás, otthonról való távozás, satöbbi) - az ilyen azonnali kikapcsolást igénylő helyzetekre találták ki a visszahűtés-módosítást. Az Xbox 360-unkba beszerelt visszahűtés-módosítás a kikapcsolás után egy ideig tartja a megfelelő hőmérsékletet, így csökkentve a hőtágulás miatti deformációt. Igen hasznos, a jövőbeli RROD esélyét csökkentő módosítás ez.
|
![]() |
FIGYELEM! Aki nálunk javíttatja 3 LED HIBÁS gépét, a VISSZAHŰTÉS MÓDOSÍTÁS-t AJÁNDÉKBA KAPJA TŐLÜNK!***
Xbox 360 3 ledes hiba javítása - fontos tudnivalók: Javítás AKCIÓS* ára: 4,990 forint Átfutási idő: 3-5 munkanap Garancia: 1 hónap Személyesen behozott, expressz, azonnali javítás esetén az ár: 8,990 forint -Ez esetben előzetes telefonos egyeztetést kérünk- TEL: +36-30-5944-034 Szervizfutárral küldött gép esetén: 5-7 nap** A javítás díján felül a szállítás költsége merül fel csupán. Futár díja (felküldés és visszaszállítás összesen): 3.000,- forint *Ajánlatunk a 2013. március 13. 00:00-tól 2013. március 31. napján 23:59-ig rögzített készülékekre érvényes.
** A szervizfutárral érkezett készülékek esetében a határidő tájékoztató jellegű adat. Előfordul a szállítással kapcsolatos fennakadás, főként ünnepek közeledtével. A készülékek kivizsgálása esetenként hosszabb ideig tartanak, amennyiben a jelenség alapján a hiba forrása nem állapítható meg gyorsan. Ez a körülmény szintén befolyással bír a határidőre vonatkozóan. ***Kérjük mindenképpen jelezze ügyfélszolgálatunkon, ha kéri a javítás mellé a hűtésmódosítást is! . |
![]() |
Vissza
Nyomtatható verzió