PlayStation Move: már előrendelhető!
PlayStation Move: már előrendelhető!
  Megtekintések száma: 737


2010-07-27 11:12:25

Lájlokj minket Facbookon!
|

Idén szeptemberben végre a Sony is bekapcsolódik a mozgásérzékelős korszakba - bár a kontrollerben eddig is megtalálható volt egy döntésérzeklő módszer, azért ennél sokkal komolyabb lehetőségek voltak akár a Nintendo Wii Wiimotejában, de az ősszel érkező Microsoft-féle Kinect is egy jóval komplexebb eszköz - és éppen ezért több mindenre is lehet használni. A Sony persze nem ült tétlenül, és kifejlesztette a "Move" névre hallgató kiegészítőjét, amely gyakorlatilag egy teljesen új irányítási módszer, ami egy világító gömbbel ellátott plusz kontrollert jelent - a Sony által kiadott PS Eye kamera pedig ezt a gömböt érzékeli nagyon pontosan, és egyáltalan nem késleltetve. Az eredmény egy precíz mozgásérzékelő rendszer, amivel egyrészt teljesen új játékokat irányíthatunk majd, de a Sony igyekszik gondoskodni arról, hogy a már megjelent játékok is minél inkább támogassák ezt a fajta irányítási módszert.



A PlayStation Move összesen tehát három részből áll:
- A PlayStation Eye (a kamera, ami érzékeli az irányító mozdulatait is, többek között)
- A PlayStation Move Motion kontroller ( a főirányító, néhány játéknak ez is elég )
- A PlayStation Move Navigation kontroller ( a kiegészítő irányító, néhány játék ezt is igényli )

A PlayStation Move tehát úgy néz ki, hogy akár a Wii Wiimote + Nunchuck párosa, itt is két kontroller van, a fő irányító és a mellék - ez utóbbit főleg az összetettebb irányítást igénylő játékok fogják megkövetelni. Ahhoz, hogy maradéktalanul élvezhessük ezt az újfajta irányítást, szükségünk lesz tehát a fenti három hardverre: egy kamerára, a motion controllerre, és a navigation controllerre. Fontos megjegyezni, hogy a kamerát nem kell már megvásárolni, ha a PS Eye kiegészítőt korábban már megvettük - hiszen pontosan ezt az egységet fogja használni a Move két kiegészítő kontrollere is.



(Tartalmazza: demólemez, PlayStation Eye, Move motion kontroller)


Vissza

Nyomtatás
Nyomtatható verzió
2006-2012
Weboldalunkhoz minimum 1024*768 felbontást és a [Mozilla Firefox böngészőt] ajánljuk [Javascript engedélyezésével].